Szeles Szabolcs, 1. vk. önkormányzati képviselő, Győr alpolgármestere

Hírek, információk, események

További hírek

Bemutatkozás

Szeles Szabolcs vagyok, Sziget, Pinnyéd és Újváros északnyugati részének önkormányzati képviselője, alpolgármester. 1973-ban születtem Győrben, Szigetben és Újvárosban nőttem fel. Közgazdász, PR szakértő és Sportdiplomáciai szakértő diplomával rendelkezem.

Szeles Szabolcs

Majd húsz éven át egy pénzintézetnél dolgoztam, majd gazdasági vezető lettem, és mind önkormányzati képviselőként, mind alpolgármesterként is azon leszek, hogy szeretettel, alázattal, szakmaisággal lássam el a feladataimat. Feleségem szintén pénzügyi szakember, két gyermekünk van, Barnabás és Dorottya. A városi közgyűlésben 2010 óta képviselem a körzetet.

Folytassuk együtt a közös munkát!

Kedves Győriek! Szigetet, Újvárost, vagy éppen Pinnyédet évtizedekig elhanyagoltság jellemezte. A városvezetéssel ezért egy átgondolt munkába kezdtünk, amelynek célja a terület régi rangjának visszaállítása volt.

A folyamat a Jedlik híd megépítésével kezdődött, amely közvetlen közúti kapcsolatot teremtett Sziget és Révfalu között, a csatlakozó úthálózat kiépítésével megváltozott a közlekedés is. Azóta számos utca kapott új külsőt, a teljesség igénye nélkül Szigetben a Temető és a Hajós Alfréd utcák, Újvárosban a Liget utca kapott új burkolatot, és a köznyelvben telepnek hívott városrész úthálózatának felújítása is folyamatos. Pinnyéd életében fontos lépés volt a régi gátnál a töltés elbontásával a Fő utca irányából az új bekötő út.

2017-ben városunk rendezte az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), melynek egyik helyszíne Sziget volt. A kapcsolódó beruházások jelentősen szabták át környezetünk arculatát. Az Olimpiai út az új híddal Pinnyéd megközelítését könnyíti, a Radnóti út felújítása immáron az 1-es útra történt kikötéssel pedig a város vérkeringésébe csatolta a körzetet. Teljesen újjászületett a Bercsényi liget, és a Bercsényi liget utca. A volt Győri Dózsa pálya területén létrejött sportkomplexum, az Olimpiai Sportközpont, valamint az Aqua Sportközpont szintén emeli a városrész vonzerejét.

Napjainkra nemcsak az ideköltözők száma nőtt és lett keresett, a győriek szemében is elfogadottabb a környezet, de az új létesítmény kapcsán hazai és nemzetközi sztárok érkeznek hozzánk folyamatosan.

Még sok a tennivaló. Tudjuk a dolgunkat. Készen állunk a folytatásra.

Győr Sziget panoráma képe

Nyilvánvalóan fontos feladat, hogy a lakóutca program, és a folyamatban lévő tervek keretében további utcák és terek kapjanak új köntöst. Talán ennél is fontosabb, hogy városrészeink megítélése még tovább javuljon. Garancia erre, hogy a Modern Városok Program keretében a sportkomplexumhoz Sportszálló épül, illetve a Termálfürdő rekonstrukciójával egy XXI. századi családi fürdő és strand jön létre. Nem mehetünk el a volt kekszgyár területe mellett sem, a Széchenyi Egyetem tervezett fejlesztése nyomán Sziget új rangot kap, hiszen ennek köszönhetően egyetemi városrész leszünk.

Folytassuk együtt a közösen megkezdett munkát!

Sziget, Újváros, Pinnyéd!

Fejlesztések a választókörzetben

A választókörzetben történt fejlesztésekről itt talál információkat: Választókörzetben történt fejlesztések

A választókörzet utcái

A választókörzethez tartozó utcák listáját itt lehet megtekinteni: Választókörzet utcanévsor

Kapcsolat

Linkajánló

Győr Megyei Jogú Város

Fidesz

Dr. Dézsi Csaba András polgámester

Orbán Viktor miniszterelnök


Győri Fidesz Iroda

Cím:
9021 Győr, Bécsi kapu tér 11., fsz.3.
(Király utca legvégén, a Napoleon házzal szemben)

Nyitva:
hétfő, szerda, péntek: 10-14:00
kedd, csütörtök: 14-18:00

Telefon:
96/328-785

Kapcsolat
email: info@szelesszabolcs.hu
telefon: +36 20 416 3678